Levél egy idegennek
Szia!
Két éve összeomlott a házasságom, a családom és az életem. Amikor először találkoztunk Katával egy idegroncs voltam, sem dolgozni, sem aludni nem tudtam már és fogalmam sem volt hogy mit csináljak és hogyan kaparjam nap mint nap össze magam.
Az első pár hónapban minden alkalommal az idegösszeomlás széléről hoztak vissza a beszélgetéseink. Szinte folyamatosan sírtam és panaszkodtam. Végre valakinek elmondhattam minden kontroll és szégyen nélkül, azt ami történik velem és azt hogy mit érzek. Az elején tényleg attól féltem hogy bele fogok örülni és akkor az volt a legnagyobb segítség (legalábbis úgy éreztem) hogy volt valaki aki elfogultság nélkül tudta azt mondani hogy amit érzek az “normális” és van kiút.
Számomra az is nagy segítség volt, hogy konkrét feladatokat és megoldási módokat, sőt sokszor szinte konkrét monológokat kaptam a kemény helyzetekre, nem csak általános okosságokat.
Egy idő után, amikor már olyan állapotban voltam (és Kata ezt mindig felismerte), sokszor határozott kritikát, leszúrást is kaptam tőle, ha valamit rosszul csináltam. Ez az adott pillanatban nagyon kellett, mert a hozzam közel állok általában annyira sajnáltak hogy leginkább csak helyeseltek és nem akartak megbántani. Pedig sokszor pont ez kellett ahhoz hogy kibillenjek az önsajnálatból.
A beszélgetéseink során nekem az is sokat segített hogy soha nem éreztem hogy sajnál vagy tutujgat, csak segít és utat mutat hogyan kell túlélni aztán hogyan kell felépíteni egy új életet.
Mindig volt új feladat és új kis cél amiket meg kellett csinálni és el kellett érni.
Nagyon melós volt, de megérte!
Judit
