Sokszor van úgy, hogy az utak elválnak egymástól. S bármily gondosan, körültekintően kezeljük is a helyzetet, teszünk meg mindent a közös tér fenntartásáért, idővel be kell látni, hogy nem megy. Erőn felül kellene lemondanunk saját magunkról, a saját utunkról, amivel együtt már csak boldogtalanságunkat tudjuk beletenni a közösbe.
És a dolgok úgy működnek, hogy amit vetünk, azt aratjuk le.
Csak boldog ember tud boldoggá tenni mást.
Csak azt adhatunk, amink van. Ez törvény. Ha már nem tudsz szeretettel áthidalni a közös térben annyit, amennyi neked még a boldogságodhoz szükséges, akkor be kell látnod, hogy ehhez már kevés amid van. Te nem tudod szeretni annyira, ami elég lehet a(z) (együtt) működéshez.
A saját boldogságom az én felelősségem. Az életben minden kapcsolatban benne rejlik a változás, jó esetben ez a fejlődésünk lesz. A házastársak is van úgy, hogy kilépnek a házasságból. A férj, avagy a feleség szerepéből, de mindig megmaradhat az, ami a legfontosabb egy kapcsolatban, még ha ez válással is végződik. Más minőségben, de továbbra is a Szeretet mentén lehet kapcsolódni.
A szeretet számos aspektusát gyakorolhatjuk a házasságban, mint az elfogadás, megértés, tisztelet…
… de a válásban is meg tudjuk élni ugyanezt, ha akarjuk.
I
gen, lehet, hogy késő, késő ennek a kapcsolatnak, de soha nem lehet késő önmagunknak! Egy biztos, a válófélben lévők is egykor bizonyára szerették egymást, és most is szerethetik, de csak annyira, amennyire önmagukat is.
Csak akkor lesz egy válás a lélek számára elviselhetetlen, ha abban csak a saját boldogságunk elvesztését, kudarcát éljük meg.
A válás a közös kapcsolat utolsó közös eleme, közös felelősséggel. Az már lehet más, ahogyan megéljük. Más a mérték, ahogyan engedjük az érzéseket feljönni. Más a szándék, hogy meg akarjuk-e, vagy meg tudjuk-e érteni a helyzetet, és abban a másikat.
A válás folyamatában az első önálló, jövőbe vezető lépés az lehet, amikor először megfordulok és magamra, magamba nézek. Én hogy jutottam ide? Én hol, mit tettem ezért? Én mit tanultam belőle? Én mit tanulhatok még magamról ebből? Az én felelősségem az egyetlen bírálat, amit érdemes megélni, mert ennek ajándékai az új jövőm alapkövei lesznek. A másik fél bírálatával csak a múlt sarában taposok, csak sáros leszek, csak benne ragadok abban, amit lezárni szeretnék. Nem vezet sehova, legfőképpen nem az új jövőbe.
Ha nem tudod szeretettel megjavítani a kapcsolatot, hát akkor szeretettel zárd le!
Ez mindig a helyes vezérfonal. Bármikor is tértél el tőle, most visszatalálhatsz hozzá. Így lehet egy valaha volt szeretettel kezdődő kapcsolatot méltó módon ugyanazzal a szeretettel lezárni.
Szeretettel: Kata