Még fontos lehet…

2019-09-16 / Ajanlasaink, Konyvtar

Csodák tanítása

A csodák tanítása – A Course in Miracles immáron több millió ember életét változtatta meg. Ez a három részből álló könyv egy 1965-ben kezdődött belső diktálás során érkezett az amerikai Columbia Egyetem egyik pszichológusához, Helen Schucmanhoz.

A Kurzus anyaga először 1976-ban jelent meg a Foundation for Inner Peace (Belső Béke Alapítvány, USA) jóvoltából. Azóta közel ötven országban több, mint 1.500.000 példányát vásárolták meg.

“Ami valós, azt semmi nem fenyegetheti. Ami valótlan, az nem létezik.
Ebben rejlik Isten békéje. “

Így kezdődik A csodák tanítása, alapvető különbséget téve valós és valótlan dolgok, tudás és érzékelés között.

A tudás maga az igazság – egyetlen törvény, Isten, avagy a szeretet törvénye alapján.

Az igazság megváltoztathatatlan, örökkévaló és minden ellentmondástól mentes.

Előfordulhat, hogy valaki nem ismeri, de ettől még nem változik meg, továbbra is érvényes marad Isten teremtésének egészére, és bizony csak az valódi, amit Ő teremtett.

Az igazság túlmutat a tanuláson, mert túlmutat az időn és minden folyamaton.

Nincs ellentéte, nincs kezdete és nincs vége.

Egyszerűen csak létezik.

Az érzékelés világa ugyanakkor az idő, a változás, a kezdetek és végek világa, amely nem a tényeken, hanem a tények értelmezésén alapul. A születés és halál világa ez, amely a szükség, a veszteség, az elkülönülés és az elmúlás hiedelmeire épül. Nem megadatik nekünk, hanem mi magunk sajátítjuk el; szelektív az érzékelés miatt, megbízhatatlanul működik, és pontatlan értelmezéseket hív életre.

A megbocsátás szolgál számunkra az emlékezés eszközéül, a megbocsátás által fordul visszájára a világ gondolkodása. Ha megfeledkezünk tévképzeteinkről, és múltunk egyetlen darabkája sem korlátoz már bennünket, emlékezni fogunk Istenre.

A tanulás csak eddig juthat.

Ha készen állunk, Maga Isten fogja megtenni az utolsó lépést, hogy visszatérhessünk Hozzá.

Az alapkönyv: bookline.hu

2017-02-12 / Ajanlasaink, Konyvtar, kvantum, Lélek

A szeretet nyelve

A szeretet nyelve, avagy hogyan kommunikáljunk?
Nézd meg a Youtube videókat:

Első rész.  / Második rész
Harmadik rész  /  Negyedik rész

2017-02-12 / Ajanlasaink, kvantum, Lélek

Új medicina működése

Miért is fontos, hogy egy-egy lelki jelenséget kibeszéljünk, megbeszéljünk, feldolgozzunk, esetleg állapotunk felmérjük? Nézd meg az alábbi interjút az új medicina működéséről, és választ kaphatsz sok, az egészségeddel kapcsolatos kérdésről. Ha további kérdésed van, állapotfelmérést kérnél, akkor KERESS minket az elérhetőségeinken!
(!! állapotfelmérés – természetgyógyászati eszközökkel, nem diagnózis !!)